Rengetegen voltak kíváncsiak szerda este Tóth Bori, Millenárison tartott 2010/11 őszi/téli bemutatójára. Öröm látni, amikor egy fiatal magyar művész/tervező munkájára ilyen óriási az érdeklődés, bár a vendégsereget látva az OTP VIP Bank ügyféllistája azért komoly segítséget jelenthetett. A divatbemutatók előtt mindig nagy a zsibongás és persze sok az ismerős. Legnagyobb örömömre még régi főnökömmel, a valamikori Magyar Divatintézet nagyhatalmú vezetőjével, Vámos Magdával is összefutottam. Egyébként innen üzenem neki, hogy a divat valamikori nagyasszonya (túl a 70-en) ma is elegáns, karakteres és stílusos.., ahogy azt kell! A bemutatóra megérkezett a város apraja-nagyja, a szakma krémje, a városban fellelhető összes stylist és még néhány más divattervező is, ami egyáltalán nem szokásos:) Nyilván mindenki arra volt kiváncsi, hogy mit is kezd Tóth Bori azzal az óriási lehetőséggel, amit az olasz befektetőktől kapott.
Már tavaly is írtam Tóth Bori, 2009-es őszi/téli kollekciójáról és hát finoman szólva nem voltam elragadtatva. Ennek ellenére kiváncsian vártam a folytatást, mivel őszintén drukkolok minden hazai fiatal tervezőnek. Azonkívül bármilyen is a fogadtatás vagy a vélemény, tudom, hogy rettentő sok munka van mögötte.
Sajnos most is csalódtam, csak kicsit másképp. A tavalyi kollekció szigorú business look stílusához képest, az idei bemutató teljes fordulatot hozott. Tóth Bori egy sokkal lágyabb, nőiesebb irányba fordult, ami feltétlenül jó ötlet, hiszen a hordhatóság a pret a porter kollekciók fő szempontja. Nyilatkozatai szerint idén, az art deco szín és hangulatvilága volt a kollekció kiinduló pontja. Az anyagok patchwork szerű használata, a bársony, lamé, férfias szövetek és olykor a selyem megjelenése egyazon modellen belül érdekes kísérletezés, bár véleményem szerint ezen a módon, ahogy itt láthattuk túl sok és nem túl szerencsés. A fekete-szürke-királykék színvilágban tartott nőies ruhák az összevissza anyaghasználat miatt, engem inkább emlékeztettek a 80-as évek "butikvilágára", mint az art decora. Ennél is rosszabb, hogy egyetlen eredeti szabásvonalat, vagy gondolatot sem fedeztem fel Tóth Bori kollekciójában. Semmit, ami a tervezőt jellemezné, amitől felismerhetővé válhatna. Minden egyes kifutón látható összeállítás valaminek az utánérzése. Az egyik pillanatban, mintha egy Max Mara modellt, a másikban egy Chanel utánzatot, a következőben pedig mintha egy Gucci "copyt”láttam volna. A kollekció nincs egybetartva és nincs karaktere. A beígért art deco szín és hangulatvilág, csak részben valósult meg, így az egyetlen, ami igazán figyelemreméltónak mondható, az a drága és látványos anyagok ügyes használata. Ez viszont vélhetően leginkább a nagyvonalú befektetők tőkeinjekciójának köszönhető.
Az én véleményem nem változott, a 2010-es Tóth Bori pret a porter kollekció sajnos még mindig csak egy jó minőségű varrónő képességeit jegyzi és nem egy, a saját nevével fémjelzett, magát divatháznak mondott tervező munkásságát.
A kampány fotóit a nemzetközileg is sikeres divatfotós, Tombor Zoltán készítette, a kiegészítőket pedig a Cango & Rinaldi.
A következő képek minőségéért elnézést kérek, de a fotók s.k.készültek: